BP RÓNA PARKI ÓVODA-BÖLCSÖDE

Vármegye:

Budapest

Település:

Budapest XIV. kerület

Cím:

Róna park 5–7.

GPS:

47.535906, 19.105755

Mai megnevezés:

Zuglói Mókavár Óvoda, Móka–kacagás Bölcsőde

Átadáskori megnevezés:

Óvoda-bölcsőde a Kacsóh Pongrác úti lakótelepen

Épülettípus / funkció:

oktatási intézmény

Építész / tervezőiroda:

Ágoston Miklós (Budapesti Városépítési Tervező Vállalat)

Tervezés-építés évei:

1967–1971

Fő publikáció:

MÉ 1972/5. 34–36.

Adatfelvevő hallgató:

Tóth-Könczey Péter

Adatfelvétel ideje:

2022

Akkor:

Az épület Zuglóban helyezkedik el, ami építészeti szempontból rendkívül érdekes pozíciót foglal el: egyfajta összekötő terület Budapest belvárosa, és a külső városrészek között. Ez azt eredményezi, hogy építészete is sokszínű, megtalálhatóak itt városi villák, igényes középületek, sőt olyan csomópontok is, mint a Városliget – azonban lakótelepi részek is. A vizsgált épület az utóbbiban, lakótelepi környezetben kapott helyet, Zugló legnagyobb részén, Alsórákoson. Ez a városközponttól legtávolabb eső városrésze Zuglónak, ebből is, illetve a kései beépítésből következik a lakótelepek nagy százalékú jelenléte. A nagyszámú lakóövezet okán volt indokolt több oktatási intézmény létesítése a területen, amelyek nagyjából időben párhuzamosan, persze valamennyi eltolódással épültek a területen. A bölcsőde-óvoda kettős funkciójú épületét Ágoston Miklós építész tervezte, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat tagjaként. A gondolat előremutató volt, ekkoriban merült fel a két funkció összekapcsolásának lehetősége. Jó párosítás és jól is tud működni, ha a használók élnek az adottságokkal. Sajnos ez utóbbi nem valósult meg ebben az esetben: az üzemeltetés már a korai fázisokban kettészakadt, külön hatóság alá került az óvoda és bölcsőde, annak ellenére, hogy tervezési és megrendelői elv, alapgondolat volt a két funkció összefűzése, együttélése. Sajnos ez máig is így van, és érződik is, mindenképpen negatív értelemben. Az építészeti koncepció tehát a két funkció együttélése, és erre válaszképp az építész egy kettéosztó, de egyben össze is kötő gerincet, „sétáló utcát” talált megoldásnak. Ennek a két oldalán persze differenciált, kissé más minőségű terek helyezkednek el: az óvodai rész fél szinttel magasabban található és egy összefogottabb térsorból, míg az alacsonyabban elhelyezkedő bölcsőde játékosabb, szabdalt, eltolt struktúrákból áll. Az épület külső homlokzatai ezt erőteljesebben mutatják, mint amelyek a belső sétáló utcára néznek: ez a belső ősszefonódás, de külső differenciálódás szép gesztus. A kiegészítő, kiszolgáló funkciók a sétálóutca alatti térben kaptak helyet, így a gazdasági és látogatói forgalom teljesen elszeparálódhatott, illetve ez azt is eredményezte, hogy (ha ugyan szintugrással is) a gazdasági helyiségek a lehető legrövidebb úton tudnak csatlakozni a két oldalhoz, és párhuzamosan kiszolgálni azokat – ez megint egy építészetileg remek gondolat, amely sajnos az üzemeltetés miatt nem lett kihasználva. Az épület karakterét a ferde tetők és a téglaburkolat adják, mozgalmas, játékos tömegképzéssel, amely végeredményében szép kompozíciót eredményez.

Most:

Az épület ma is hasonló formában létezik, mint a tervezés-megépülés után, mind használati, mind építészeti szempontból. Ez egyrészről pozitív, hiszen azt mutatja, hogy működő épület jött létre. Másrészről viszont szomorú, leginkább abból a szempontból, ami már tervezés közben megjelent negatívumként: az üzemeltetés kettéosztottsága miatt. A Móka-kacagás Bölcsőde és Mókavár Óvoda esetében a néven kívül semmi összekötés sincs a két intézmény között: külön honlap, elérhetőség, arculat. Ez is példája annak, hogy jó építészeti hozzáállás, gondolat és kivitelezés sem tudja garantálni egy épület jó működését. A bejáratok is külön helyezkednek el, az alapvetően erőteljes irányként szolgáló rámpák gesztusának érvénytelenítésével: a telepített növényzet teljes mértékben eltakarja őket (hozzátéve, hogy nem csak az irányadó rámpa-lépcső párosokat, hanem a teljes főhomlokzatot is…), és a síkjukból kifordult, közlekedési irányra merőleges kapuk képzik a bejáratot. Az épület tömegét tekintve nem változott, megőrizte a játékos, mozgalmas formáját a magasságbeli változatossággal, tördelt síkbeli ugrásokkal, ferde tetőkkel. Barátságos és izgalmas teret biztosít a gyermekeknek. Felújítási és korszerűsítési beavatkozás történt csak az épületen: napelemes rendszert telepítettek a tetőre, 12 cm grafitos hőszigetelő rendszerű vakolat került kívülről a falakra, a ferde tetők 20 cm ásványgyapot hőszigeteléssel, a lapostetők 12 cm XPS, illetve 20 cm lépésálló EPS hőszigeteléssel lettek ellátva. Ez azonban, ha formailag nem is, érzetileg biztosan erősen befolyásolta az épületet: a bézs, semmitmondó, monoton vakolat sokat elvehetett az egykor karakteres klinkertégla homlokzat mondanivalójából, erejéből, sterilebbé tette az épületet, amely ilyen funkció esetén nem egy jó változtatás. Építészetileg szép, átgondolt tervről beszélhetünk, részleteiben is. Ez megjelenik már a koncepció meghatározó elemében, a sétálóutcában, amely megoldást ad a két funkció együttélésére. Megfelelő használat esetén különleges, és jó megoldás ez az elem, annál is inkább, hiszen nem csupán funkcionális vagy esztétikai-koncepcionális elemként jó, hanem a kettő ötvöződik benne. Elválaszt és összeköt egyszerre, mindkét mozzanatot a helyén kezelve. Ezen felül szép utalás lehet ez az összekötés magára Zuglóra is: amely szintén összekötő terület Budapest belvárosa, és a külső városrészek között. A tömegformálás vethet fel esetleg kérdéseket: az épület alacsony mivoltával tátongó ürességet képez a lakótelepi magasházak között. Azonban ez az üresség egyfajta fellélegzést, megkönnyebbülést ad, mindenképpen jó környezetváltás a gyermekeknek a szabad ég alá kerülni. Legnagyobb hibája az épületnek a korábban is fejtegetett használat és üzemeltetés, valamint a felújítás karaktergyengítő módja – ezt leszámítva egy ma is érdekes és értékes épületről beszélhetünk.

Archív képek forrása:

MÉ 1972/5. 34–36.

Mai képek forrása:

Tóth-Könczey Péter, 2022