SZEGED IFJÚSÁGI HÁZ

Vármegye:
Csongrád-Csanád
Település:
Szeged
Cím:
Felső Tisza-part 2.
GPS:
46.256311, 20.158037
Mai megnevezés:
IH Rendezvényközpont
Átadáskori megnevezés:
Szegedi ifjúsági ház
Épülettípus / funkció:
kulturális-művelődési
Építész / tervezőiroda:
Hóka László (Kereskedelmi Tervező Iroda)
Tervezés-építés évei:
1974–1978
Fő publikáció:
MÉ 1980/2. 22–25.
Adatfelvevő hallgató:
Guba Ákos
Adatfelvétel ideje:
2023

Akkor:

A szegedi Ifjúsági Ház a ’70-es évek második felében épült, azzal az indíttatással, hogy szakkörök, csoportos foglalkozások, valamint előadások helyszínéül szolgáljon. A Tisza partján lévő telek, amelyre épült, önmagában hordozza a vízre nyíló kilátás igényét, valamint a ,,fontos utca, fontos ház” építészeti kritériumrendszerét, ami szerint az igényes megjelenés mellett várunk tőle valami egyedi megoldást. A partra nyíló főbejárat felett találunk két, látszólag oda nem illő faltestet konzolosan kinyúlni, amelyek a ház bravúros titkát rejtik. Az emeleti nagy előadótermet mobil falakkal kisebb szekciókra oszthatóvá akarta tenni az építész, azonban a terem méreteit nem szerette volna csökkenteni, így azzal a szellemes megoldással élt, hogy a homlokzati sík elé épített fémpaneles tárolókba helyezte el a mobilfal elemeit. Ezzel egyszerre hódolt a funkcionalitás korszelleme előtt és tette eltéveszthetetlenül egyedivé a ház főhomlokzatát. A földszint úgy alakul, hogy belépve egy nagy előtérbe jutunk, rögtön velünk szemben az emeletre vezető lépcsőt találjuk. Bal oldalon kaptak helyet a kiszolgáló funkciók, recepció, vizes helyiségek, jobbra pedig két folyosóról nyílnak a foglalkozásokat, szakköröket magukba foglaló termek. Az emeleten pedig egy nagy, szekcionálható terem található, ahol a nagyobb térigényű rendezvényeket bonyolítják le. Innen tudunk kijutni a három homlokzati oldalon körbefutó erkélyre, ahonnan a korábban említett igények szerint letekinthetünk a Tiszára, valamint a Szegedi Dóm tornyait is látjuk a messzeségben. Összességében az épületet a fény szervezi, a bevilágítás kérdése, amit az összeépített nyílászárók teljesítenek, szervezi a funkció, miszerint egymástól jól elkülöníthető terekben folyhassanak a szakkörök, szervezi a kilátás, ami a szegedi Tisza-parton nem is kérdés, szervezi a korszellem, mely jól kihasznált alaprajzot vár, a szerkezetekből következő formakincset és egy gazdaságosan kivitelezhető házat.

Most:

A Tisza partján végigsétálva már messziről felismerhető a modernizált IH Rendezvényközpont nappal is, az éjszakai világítás felkapcsoltával pedig végképp. Belépve a földszinti díszteremmel találkozunk, ami a déli homlokzatot megnyitó függönyfal hatására természetes fénnyel is jól megvilágított. A megtartott lépcső vörösmészkő burkolatához ízlésesen kapcsolódnak a felújítás óta használt színek és anyagok. A ruhatár, a kávézó és vajójában az egész ház bútorzata modern és újszerű. Ma egy nagy és három kisebb termet találunk benne, amelyek méretükből adódóan nagyobb közönség befogadására képesek, mint az eredeti koncepcióban lévő aprócska földszinti szobák. Az előadások lebonyolításához szükséges eszközpark, világítástechnika jól használható, variábilis, az emeleti nagy előadó tere szekcionálható, így a rendezvényszervezők hirtelen tudnak reagálni a nap mint nap változó előadói igényekre. A burkolatok és nyílászárók jó állapotban vannak, egységesek, jelenleg semmiféle felújításra nem szorulnak. A kitöltőfalas-pillérvázas építés megteremti a jövőbeli átalakítás lehetőségét, ami a mai rohanó, folyamatosan változó világban nagyon fontos tulajdonsága egy ilyen háznak. Tűzvédelmi szabályozások alapján nem elég egy lépcsőház a menekülési útvonalak biztosításához, így a nagy előadóból nyíló végigfutó erkély az épület keleti oldalára átfordulva egy külső lépcsőhöz vezet, ezáltal a védelem biztosított. Sűrű programfüzettel és általában teltházzal várja a kultúra, vagy szakmai kérdések iránt érdeklődőket az IH Rendezvényközpont, ami ezáltal túlmutat azon, hogy csak építészeti nívójában alkossunk róla kritikát. A közéletben fontos szerepet töltenek be az ilyen helyszínek, így fontos, hogy továbbra is jó állapotban maradhasson az épület, valamint további, hasonló irányú fejlesztésekre lenne igen nagy szükség és igény. Utoljára pedig tegyünk említést a ház nevének megváltoztatásáról, ami kellő érzékenységgel szól a felújítás előtti funkcióról és előremutatóan fogalmazza meg az új célt, amit képvisel az itt tevékenykedő Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.

Archív képek forrása:
MÉ 1980/2. 22–25.
Mai képek forrása:
Guba Ákos, 2023