ZSÁMBÉKI METSZETEK

2022. 09 – 2022. 12.

ZSÁMBÉKI METSZETEK

A Budapesttől mintegy harminc kilométerre található Zsámbék országos ismertségű műemlékeknek ad otthont. Amellett, hogy a település fölé magasodó dombtetőn található Magyarország egyik legjelentősebb középkori templomának romemléke, a város központja is számos értékes épülettel rendelkezik. Mindezek közt a 18. századi plébániatemplomot, a barokk Zichy kastélyt, és a közelébe emelt Immaculata szobrot egyaránt említhetjük. Ezen történeti épületek közül eddig talán kevésbé kutatott objektum a település központjában fekvő „török-kút”. Mindezen gazdag építészeti öröksége révén a 2022. őszi félév során a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke több kurzusa keretében foglalkozik Zsámbék kortárs városszövetének és történeti épületállományának kapcsolatával. Zsámbék Város Önkormányzatával együttműködésben szervezett oktatási programot a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány támogatja. A félév során az Építészeti Örökség Specializációt választó építészmérnök hallgatók a „Műemléki kutatásmódszertan és épületkutatás” tantárgy keretében a török-kút és tágabb környezetének történetét vizsgálják, illetve a műemléki épületfelmérés különböző módszereit gyakorolják a hagyományos rajzi dokumentálástól a lézerscannelésig. A tárgy során szerzett történeti tudást egy tervezési tárgy keretében a helyszínre készített fejlesztési program kialakítása során alkalmazzák. Emellett, a Műegyetemen egy speciális posztgraduális, Műemlékvédelmi szakmérnöki képzés is folyik, amely két éves oktatási program keretében már végzett építészek, régészek, restaurátorok, művészettörténészek a műemlékvédelem széles spektrumába, tudományágaiba kapnak mélyebb betekintést. A „Műemlékek gondozása, fenntartása, kezelése – épített örökség menedzsment” tantárgy oktatói szintén Zsámbék történeti városközpontját választották a féléves munka helyszínéül. A graduális és posztgraduális tantárgyak során az építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök és tájépítész oktatók által vezetett műtermi munkát megelőzően a hallgatók helyszíni bejáráson is részt vettek a település főépítészének kíséretével. Az oktatási program így több egyetemi képzési szinten, illetve elméleti és gyakorlati megközelítéssel is hozzájárul a jövő műemlékekkel foglalkozó, az épített örökségvédelemben jártas és történeti környezetbe tervező szakembereinek képzéséhez.

A Zsámbék történeti központjában 2022. őszén megszervezett oktatási program során készített munkákból 2022. március 7-én kiállítás nyílt a BME Központi épületében, „Zsámbéki metszetek” címmel. A komplex tárlattal Dr. Guzsik Tamás tanár úrra emlékeztünk.

Résztvevő oktatók:

B. Kóródy Anna, Daragó László, Halmos Balázs, Kovács Máté Gergő, Marótzy Katalin, Szabadics Anita, Vukoszávlyev Zorán, Zsembery Ákos

Résztvevő hallgatók:

Épített Örökség Specializáció hallgatói: Berta Balázs, Daragó László Ferenc, Dézsy Csilla, Füller Anna, Hajas Ábel, Hunyady Márton, Kálmán Mónika, Kardos Andrea, Pápai Virgínia Ágnes, Sas Bálint, Takács Martin, Vági Nóra, Veress Barnabás

Tanszéki Tervezés 3. tárgy hallgatói: Druga Richárd, Ferenc András Máté, Koczkás János, Mohay Klára, Pénzes Klaudia, Szücs Patrícia

Műemlékvédelmi szakmérnök hallgatók: Aszalós Péter Miklós, Baldauf Anna, Balogh Bence, Botz Alexandra, Bögös András, Dékány István, Dénes Sándor, Dobó Anita, Fáy Piros, Gácsi József Ákos, Geiger Diana, Gera Andrea Katalin, Gerő Péter, Györke Réka, Hegedűsné Kovács Enikő, Karácsony Rita, Kovács-Németh Laura, Kövesi Attila, Kucs Mária, Lágler Júlia Regina, Lendvai Péter, Máté Ágnes, Molnárné Kőfalvi Ágnes, Móricz János, Nagy Eszter, Németh Gergely, Nyakas Klára, Ohmacht Petra Dóra, Orosz Tibor, Simon Anita, Simon Zsófia, Sónicz Péter, Süle Zoltán, Szakállas Gábor, Székely Márton Pál, Tóthné Ács Ildikó, Uzsoki Virág Olimpia, Vecsernyés Sándor, Zelei Tímea Ágnes

Publikációk:

https://issuu.com/eptorttanszek/docs/zsambek_kiadvany_a5_20230120

A program során készült tervek kiállításra kerültek a BME K épületében 2023. március 7 és május 11 közt, ezt követően a zsámbéki történeti Zichy-kastélyban, a Keresztelő Szent János Iskolaközpontban 2023. május 12-től.

Támogatók:

Az oktatási program és kiállítás a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány támogatásával, Zsámbék Város Önkormányzatával együttműködésben valósult meg.

Ezúton köszönjük Holnapy Dénes Márton O.Praem., Marthi Zsuzsa és Nagy Gergely szakmai segítségét.