NYIREGYHÁZA EGYKORI MEGYEI TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET

Vármegye:

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Település:

Cím:

Skanzen utcáról nyíló bekötő út

GPS:

48.006674, 21.722990

Mai megnevezés:

részben üresen álló oktatási épület

Átadáskori megnevezés:

Megyei Tanács Továbbképző Intézete

Épülettípus / funkció:

kulturális-művelődési

Építész / tervezőiroda:

Bán Ferenc (Szabolcs-Szatmár Megyei Tanácsi Tervező Vállalat), László Zoltán (Szabolcs-Szatmár Megyei Tanácsi Tervező Vállalat)

Tervezés-építés évei:

1974–1975, 1977

Fő publikáció:

MÉ 1978/5. 26–31.

Adatfelvevő hallgató:

Szigeti Zsuzsa

Adatfelvétel ideje:

2023

Akkor:

Az épület Bán Ferenc korai munkái közé tartozik, a NYÍRTERV-ben töltött éveiben, László Zoltán együttműködésével készült. Ez rendkívül termékeny időszak volt számára, így könnyű észrevenni a kapcsolatot a sűrű egymásutánban készült tervek között. Példaként kiemelhető a Megyei Művelődési Központ, amely a Megyei Tanács Továbbképző Intézete előtt készült, mindkét középületben láthatjuk a brutalizmus hatását, monolit vasbeton szerkezetük plasztikus tömeget alkot a környezetbe határozottan beékelődve. A kor vasbeton építészetétől eltérő formálással szoborszerű, expresszív tömeget hozott létre. Ránézésre erős szerkezeti koncepciót vélhetünk felfedezni, pedig Bán szinte képzőművészeti gondolkodással viszonyult az épületekhez. Amiben a Továbbképző Intézet eltér a többi munkájától, az a helyszín, és az azzal kialakított kapcsolat. A városi környezet helyett, ez egy erdős, dombos területen fekszik, az útról tekintve elbújik a fák mögött. Ezen terv során a természet és az épített környezet viszonyát járta körbe, érzékelte az ebben rejlő feszültséget, és tovább feszítette azt. A homogén felület és az épület fő eleme, a kinyúló épületkonzol kontrasztban áll a környezettel, drámai gesztust jelent. Mégis kapcsolatot tart a természettel a kialakuló fedett-nyitott tér és a nagy üvegfelületek segítségével. Eközben minőségi szociális és közösségi terek alakulnak ki, mint a földszinti büfé és az előcsarnok. Az épület funkcionális tagolása egyszerű: hátul a téglaburkolatos részben a kiszolgáló funkciók találhatók, majd a szobaegységek celláinak sorolása következik, végül a lépcsőtér és az emeleti konferenciaterem nagyvonalú kapcsolata. A 200 fős nagyterem a földtől elemelt konzol végén egyensúlyoz. A nagy fesztávot acél térrács hidalja át, a 15 méteres konzol „T” alakú iker hosszfaltartók között nyúlik ki, ennek végére akasztották a szellőző gépház dobozát, ami hozzátartozik a megjelenéséhez. A hatást tovább fokozza a tagolatlan homlokzat, amelyet a lépcsőtér és emeleti folyosó felett megjelenő kopolit üveg felülvilágítók tesznek lehetővé. A tervezői folyamat kibontakozását mentora, Plesz Antal felügyelte, a megálmodott formák megvalósulását pedig többek között Scholtz Béla statikus tervező segítette.

Most:

Az épület ma nincsen aktívan jelen a helyi köztudatban, pedig állapota erre nem ad okot. Kihasználtságának hiánya miatt már csak az idősebb generációknak vannak emlékei róla. Szinte szürreális, ahogy ez a drámai, expresszív forma előbukkan mélyen a fák közül. Vitatható, hogy mennyire illeszkedik a környezetébe, hiszen felemelkedő orrával, hatalmas tagolatlan falaival és kis körablakaival partra vetett hajóként fekszik a tisztáson. Viszont ez a valószínűtlen, brutalista tömeg jól kifejezi az építészeti szándékot, nem beleolvad, hanem kontrasztot alkot a természettel, feltárja az épített környezettel való feszültségét. A konzolos épületvég elemelkedik a talajtól, ezzel is elszakadva az őt körülvevő közegtől. Kétségkívül időtálló koncepciót alkotott Bán Ferenc, amely még ma is hasonló hatással van, mint 40 évvel ezelőtt. Közelebb érve az épülethez meglátjuk rajta az idő nyomait. Hiába a gondos tervezés, hogyha elhanyagolva áll, raktár funkciót betöltve. Külsőleg kisebb sérüléseket láthatunk, megrepedt ablakok, homlokzati hibák mentén előbukkan a vakolat mögötti hőszigetelés. Mégis a fő részei épségben maradtak a külsőt tekintve. A belső térbe érve nehéz felidézni milyen lehetett fénykorában, a felhalmozott lomokkal teli előcsarnok. Viszont a lépcső továbbra is eredeti állapotában fogad, ez az épület legimpozánsabb része. A felülvilágítók egyedülálló hangulatot biztosítanak, a külvilágtól elzártan, a fentről beáramló fényben, szinte álomszerű érzés az elhagyatott épületben sétálni. Ahogy a nyílás nélküli falak között emelkedünk felfelé, közeledve a világossághoz, vertikálisan megnyújtottnak érződik a tér. Felérve hirtelen váltással szembesülünk, a tágas, levegős teret elnyújtott folyosó követi. Élesen elválnak a szűk kiszolgáló részek a szabadabb, reprezentatív épületrészektől. Az emeleti szobák jobb állapotúak, a földszinten már-már romosak. A méltatlan használat ellenére, építészeti értéke ma is vitathatatlan. Funkcionális, tiszta, jól megkomponált alaprajzzal jellemezhető. A geometrikus expresszív tömeg pedig kitűnik korának rutinmegoldásai közül, és a vasbeton építészet olyan példáját hozza, amelyből ma is tanulhatunk. A környezeti kapcsolatok átgondolása, a szerkezetistég beépítése a koncepcióba, olyan alapvető elemek, amelyek egy jó épülethez nélkülözhetetlenek.

Archív képek forrása:

MÉ 1978/5. 26–31.

Mai képek forrása:

Szigeti Zsuzsa, 2023